Országosan is a szigetszentmiklósi Coop üzletben debütált az NCR teljes visszaforgatós készpénzkezelős önkiszolgáló pénztárgépe, és máris három pénztáros munkáját váltotta ki.
Mérséklődő állandó költségek és rugalmasabb napi működés – az önkiszolgáló kasszák előnyeit első ízben élvezheti a Coop lánc egy tagja. Tapasztalatairól beszélgettünk az üzletet vezető Horváth Lajos tulajdonossal.
Mikor és hogyan fogalmazódott meg a gondolat, hogy önkiszolgáló kasszákkal bővítse a kereskedését?
A boltunk 1989 óta működik itt, 2000-től Coop franchiseként, én pedig már a második generációs vezetője vagyok. Az informatikai megoldások korábban is jelen voltak, pl.: a hetente változó árú zöldség és gyümölcs részlegen évek óta PRICER elektronikus árkijelzőket használunk. Ennek köszönhetően ismerkedtem meg a Szintézis Informatika csapatával, aki végül a teljes bolti kiskereskedelmi rendszert is szállította.
A self-checkout kassza gondolatát nem titkoltan a hatékonyságnövelés és az ezzel járó profitnövekedés indította el bennem, hiszen minden vállalkozás egyik fő mutatója a ROI, azaz a befektetések megtérülésének aránya. A kereskedelmi szektorban is óriási kihívás a megfelelő munkaerő megtalálása és megtartása, az önkiszolgáló kassza pedig épp erre kínál megoldást, így elkezdtem feltérképezni a lehetőségeimet e téren.
Ha már a ROI-t említette, volt bármiféle előzetes garancia a megtérülésre?
2019 végén vettem fel a kapcsolatot a Szintézissel, és 2021 nyarán valósult meg a telepítés, így ez is mutatja, hogy nem siettem el a beruházást. Több előzetes felmérés volt, én is informálódtam a környezetemben, valamint a gyártó bevonásával készült egy megvalósíthatósági tanulmány is. Az NCR munkatársai személyesen eljöttek hozzánk Szigetszentmiklósra, hiszen ők általában üzletláncok roll outjait valósítják meg, míg az én boltom egy szóló üzlet, tehát nem húzható rá egy az egyben a máshol működőképesnek bizonyuló megoldás. Többféle megoldást vázoltak fel, külföldi referencialátogatást is megterveztek egy ekkora méretű boltra, de a megtérülésre hozzávetőleges adatokat kaptunk. Látva azonban a rendszer nyújtotta lehetőségeket, a Szintézis és az NCR magyarországi élelmiszer kiskereskedelmi SCO referenciáit, biztos voltam benne, hogy ki fognak fizetődni a befektetéseim, így belevágtam.
Hogy emlékszik vissza a beüzemelésre és az első reakciókra?
Mint minden informatikai átállás, ez sem ment fennakadásmentesen, de erre fel voltam készülve, illetve sokat segített a rendszert szállító szakemberek proaktív hozzáállása, akik minden felmerülő problémát gyorsan kezeltek, valamint képzést biztosítottak a kasszát üzemeltető kollégáknak. A munkatársakban természetszerűleg volt némi ellenállás az újítás iránt, de ezt vezetőként tudni kell kezelni, és tisztában voltam vele, hogy ha túl leszünk a kezdeti nehézségeken, akkor hosszú távon hatékonyabb lesz a működésünk.
A vásárlók vegyes érzésekkel üdvözölték az új önkiszolgáló kasszákat, de ma már szívesen használják, hiszen töredékére csökkentette a sorban állással töltött időt, illetve általa ők maguk is aktív részesei lehetnek a scannelésnek, ami legtöbbjüknek felhasználói élményt nyújt.
Több mint fél éve használják éles üzemben az önkiszolgáló kasszákat. Mennyire van megelégedve velük?
Azt kell mondjam, hogy teljes mértékben, hiszen három szakképzett pénztárost akár egy diákmunkással is ki tudok váltani, emiatt nagyon flexibilis lett a műszak, sokkal gyorsabb a bolt áteresztőképessége. A rendszert felettébb stabilnak érzem, ha vannak is felmerülő problémák, azt a Szintézis munkatársai úgy oldják meg, hogy többször nem fordul elő, végül, de nem utolsó sorban valóban „kijön a matek”, érezhetően magasabb profitot generálunk az automata kasszáknak köszönhetően, és azt hiszem, hogy ez a legfontosabb érv.